Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tudatos cselekvéssel a jövőért – mit tehetünk a mindennapokban?

Népszerű fogalmak manapság a környezettudatosság és a fenntarthatóság, ami nem véletlen, hiszen elmondható, hogy a jelenlegi gazdasági és fogyasztási szokások nem fenntarthatóak: a természeti erőforrások kimerülőben vannak, míg a hulladék mennyisége egyre növekszik.

A környezettudatos szemlélet akkor mutatkozik már meg tettekben is, amikor az egyéni döntések, tettek során a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük. Ennek példája az energiatakarékos izzók használatától kezdve a szelektív hulladékgyűjtésen át a hőszigetelésig sok mindent magában foglal.

A környezettudatos viselkedés jegyében az otthonában is sokat tehet: takarékoskodhat az erőforrásokkal: a vízzel, az árammal és a gázzal is.

Víz

Noha a Föld felszínének több, mint 70%-át víz borítja, ennek csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért fontos takarékoskodni a vízzel és védeni a vizeket!

Nézzük, hogy mit tehet védelme érdekében:

  •  a zuhanyozás kevesebb vizet igényel, ha alacsony áteresztésű, elzárható zuhanyrózsát használ! Míg a hagyományos rózsa kb. 38 liter vizet enged át percenként, addig a takarékosak csupán 10-15 litert!

  • a víz felmelegítéséhez energia szükséges, állítsa alacsony fokozatra a vízmelegítőt!
  • egy hagyományos csapon percenként átlagosan 13 liter víz folyik el, azonban ezt könnyedén megakadályozhatja, ha a csap végén lévő perlátort kicseréli, mellyel drasztikusan (akár 70%-kal) csökkenhet a vízfogyasztás! A perlátor minden csap végén megtalálható vízrendező, mely az áramló víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja a vizet, így azt az érzetet és látszatot kelti, mintha a valóságosnál több víz folyna a csapból. Használatával egyidejűleg csökkenthető a víz-, csatorna- és gázszámla (villanybojler esetén a villanyszámla) is!

Áram

  • Energiatakarékos izzók: azokban a helyiségekben, ahol az izzók naponta min. 1-1,5 órát világítanak, cserélje le őket takarékosakra! Egy energiatakarékos izzó a normál izzók kb. 20%-át fogyasztja és élettartama is magasabb (kb. 10x)! Ne feledje azonban, hogy igaz, hogy energetikai szempontból kedvezőbbek, ám higanyt és foszfort tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek! Gyűjtésére külön hulladékgyűjtők állnak rendelkezésre!

  • LED izzók: az energiatakarékos izzókhoz képest kb. fele annyi energiát fogyasztanak és kevésbé melegszenek fel, mint a többi izzó. Nem tartalmaznak higanyt, ebből a szempontból is sokkal inkább környezetbarátnak mondhatóak, azonban kevésbé szórják a fényt és fényerejük sokkal inkább egy irányba összpontosul. Jelentős kezdeti befektetést igényel, ezért sok embert elriaszt, pedig hosszú távon behozza a magasabb árat!

  • digitális/napi időkapcsoló óra használatával szabályozhatjuk, hogy a konnektor a nap melyik időszakában szolgáltasson áramot, így jelentős megtakarítást érhetünk el többek között a világítás (évente akár 58 KWh áram is megtakarítható), a szórakoztató elektronikai eszközök és a fűtés tekintetében is, nem beszélve otthonunk biztonságának növeléséről!

  • az asztali elosztó használatával a számítógép, tévé és a hozzájuk kapcsolódó perifériák készenléti energiafogyasztása szüntethető meg. Egy átlagos háztartás készülékeinek készenléti fogyasztása éves szinten 2 hónapnyi villanyszámláért felel!

Gáz

Gázzal való fűtés esetén a környezettudatosság jegyében a következő dolgokat teheti:

  • kondenzációs kazán: használatával 15-40%-os megtakarítást érhet el

  • hőszigetelt nyílászárók: rendkívül jó hő- és hangszigetelők

  • hőszigetelés: ezzel a módszerrel egyszerre csökkentheti fűtése költségeit és növelheti otthona értékét. Kényelmes, mert télen és nyáron is kellemesebb érzetet biztosít és aktívan hozzájárul a környezetvédelemhez. Hőszivárgásmérő segítségével pontosan meghatározhatja otthona szigetelési problémáinak helyét. 

Lássunk néhány lehetőséget:

* külső/belső hőszigetelés: a hőszigetelést (az utólagos hőszigetelést is) hatékonysági okokból elsősorban kívülről szokták elvégezni, azonban ha ez műszakilag megoldhatatlan vagy túl nagy költséggel jár, akkor érdemes a belső hőszigetelés lehetőségeit számba venni.

  A legismertebb hőszigetelő anyagok:

* kőzetgyapot: legjobb tulajdonsága, hogy rendkívüli mértékben elviseli a hőt, kiváló hő- és hangszigetelő, természetes alapanyagának köszönhetően rendkívül időtálló.

* polisztirol: kiváló hő-, hang, sőt némely vízszigetelő anyag is.

* üveggyapot: a tető- és tetőtér hőszigetelése során ez az egyik legolcsóbb és leggyakrabban használt hőszigetelő anyag. 

* ásványi hőszigetelő lap: sokoldalúan használható szigetelőanyag, mely külső és belső szigetelésre is nagyszerűen alkalmas. Tömör, nem éghető, páraáteresztő és víztaszító.

* szigetelő tapéta: egyszerűen és gyorsan használható belső falak hőszigeteléséhez

* thermobeton:  könnyű, rendkívül jó hőszigetelő képességű beton, mely hőcsillapító hatása miatt nyáron hatékonyabb véd a túlmelegedéstől, mint a könnyű hőszigetelő anyagok.

* thermo roló: nyáron nem engedi be, télen pedig a szobában tartja a meleget. Fúrás és csavarozás nélkül felszerelhető.

* radiátor fólia (hőtükör): működésének lényege, hogy a radiátor hátsó lapja által kibocsátott hőt a szoba irányába visszaveri. 

* ajtó- és ablaktömítő szalag: segítségével akár 35%-kal is csökkentheti fűtési költségeit, így sokat tehet értékes energiaforrásaink védelméért.

* hőszigetelő ablakfólia: energiatakarékos, nagyban gátolja a páralecsapódást.

* hőszigetelő csőhéjak: jó hőszigetelő képességű, párafékező, nedvességre nem érzékeny hőszigetelő anyag, mely a hangok és rezgések csillapítására is alkalmas.

A környezettudatosságról már a festékek vásárlásánál sem kell lemondania, csak itt is keresnie kell a Blaue Engel (Kék Angyal) logót, mely a világ első és legismertebb környezetvédelmi logója. 1978 óta egy független szervezet meghatározott kritériumok alapján méri fel a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat. Csak azok a cégek használhatják a Kék Angyal logót, amelyek ezeknek a feltételeknek megfelelően támogatják a környezetvédelmet.  A Kék Angyal segítségével Ön is könnyebben megtalálja a környezetbarát termékeket és ezáltal elősegíti a környezettudatos fogyasztást.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Nincs gáz, ha nincs gáz

Többször esett már szó arról, hogy akár kiegészítő fűtésként, akár a teljes lakás fűtésére is számos alternatíva kínálkozik az évről-évre egyre költségesebb gáz és elektromos fűtés helyett. Kétségtelen, hogy mind a gáz-, mind a villanyfűtés korszerű, kényelmes megoldást nyújt a lakás felfűtésére, de most nézzük meg részletesen a dolog anyagi oldalát.

Egy átlagos magyar háztartás a fűtési szezonban kb. 3.500 köbméter földgázt használ fel. Ha összevetjük az elégetésekor kapott hőmennyiséget egyéb tüzelőanyagok felhasználásakor keletkező hővel, majd megnézzük, hogy azok mekkora költségeket jelentenek a fogyasztóknak, akkor az alábbi értékeket kapjuk. A lényeg: barnaszén, tűzifa és pellet felhasználásával jelentősen csökkenthetjük a fűtési költségeinket!

Tüzelőanyagok gazdaságossága*


 
*a számítás alapjául a 2011 őszi árakat vettük

Az alábbi diagram azt mutatja, hány forintba kerül egy köbméter 129 Ft-os gáz helyettesítése 2011-ben

Fűtésköltségek összehasonlítása*


  
*a számítás alapjául a 2011 őszi árakat vettük

Barnaszén
A barnakőszén 60-75 millió évvel ezelőtt sűrű láperdőkből keletkezett, így történt ez hazánkban is a Pannon tenger partján –, de kisebb mennyiségben van 75 millió évnél idősebb krétakori barnaszén is. Kemény barnaszénnek azt a fűtőanyagot nevezzük, amely 40 %-nál kevesebb bányanedvességet tartalmaz. A barnaszenek lehetnek külső megjelenésük alapján: földes, lágy, fénytelen és fényes barnaszenek.

Ha ezt a technológiát választjuk, figyeljünk oda, hogy hosszabb időn keresztül történő tárolása során illóanyagok távoznak belőle, és folyamatos lassú oxidáció is zajlik. Néhány hónap alatt 10 % fűtőérték veszteség is bekövetkezhet. Ezért nem célszerű több évre előre barnaszenet vásárolni. Egy köbméter gáz helyettesítésére kb. 2kg, 19,8 MJ/kg fűtőértékű barnaszén kell. A daraszén ömlesztett formában kb. 1 tonna/m3 fajsúlyú, tehát a tároláshoz tonnánként 1 m3 hely szükséges. Átlagos 100 m2 családi ház éves szükséglete 5-8 tonna, vagyis 8 m3 tároló hely kell hozzá a szezonban.

A későbbiekben tárgyalt tűzifával szemben is alternatívát jelenthet a barnaszénbrikett. Amennyiben kötőanyagoktól mentesen préselik, – a felszabaduló kéndioxid ellenére is – elfogadható károsanyag kibocsátási értékeket produkál az elégetése.

Fapellet
A pellet megújuló biofűtőanyag, a fa belső tiszta részéből kikerülő fűrészpor, forgács az alapanyaga. Rendkívül jól szállítható, nagyon tiszta fűtőanyag, DIN Plus jelzéssel tanúsítva hamutartalma 0,5% alatti, és különösen alacsony a károsanyag kibocsátása. 15 kg-os zsákban, 6mm-es granulátum formájában kerül forgalomba.  A pellet a tárolás során érzékeny a nedvességre, ezért tartsuk száraz helyen.


Tűzifa
A tűzifa szintén megújuló biofűtőanyag. A tűzifa égetése nem automatizálható olyan mértékben, mint a szemcsés pellet vagy szén alapanyagoknál. A keményfa  vagy  puhafa rendszerint kalodákban  kerül áruházi értékesítésre, ezekbe 1 m3, 33 cm  hasábokra hasított tűzifa kerül. A tűzifát száraz helyen kell tárolni, hiszen annál jobb a fűtőértéke minél szárazabb. Figyelembe kell venni, hogy jól szellőző, fedett helyen tároljuk a tűzifát, hogy ezzel elősegítsük a száradását. Fal mellé rakásnál el kell hagyni legalább 5cm-t , hogy így biztosítsuk a levegő szabad áramlását.

A fa nedvességtartalma alapján az alábbiak szerint csoportosíthatjuk a tűzifát:

10% nedvesség tartalom: nagyon száraz fa.
15% nedvesség tartalom: levegőn jól szárított fa
20% nedvesség tartalom: száraz fa, szabadban, esőtől védve, tárolva.
50% nedvesség tartalom felett: frissen kivágott fa.

Az egyes típusok fűtőértékét az alábbi táblázat foglalja össze:

A fa újratermelődő nyersanyag, de nemcsak ezért környezettudatosabb választás a barnaszénnel szemben, hanem azért is, mert égésekor csak annyi széndioxid kerül a levegőbe, amennyit a növény fejlődésekor elvont belőle. Az égésből visszamaradó égéstermék más tüzelőanyagokhoz képes nagyon csekély és kb. 0,6-1,0 súlyszázalékot ér el – száraz fa, és megfelelő mennyiségű oxigén esetén!

Szalmabrikett
Megújuló biofűtőanyag, szalmából, napraforgó- és vagy kukoricaszárból préselik, előnye, hogy olcsó és környezetbarát. Könnyen tárolható, 1 m3 szalmabrikett helyigénye feleannyi, mint a hasonló fűtőértékű tűzifáé. Teljes egészében megújuló alapanyagokból készül, ragasztó- és szintetikus anyagok felhasználása nélkül.  Egyenletes lánggal ég, hosszantartó égést biztosít. Felhasználható: cserépkályhában, vegyes tüzelésű kazánban, kályhában, kandallóban. Tulajdonságai: nedvességtartalom: 10-15%, hamuképződés: 6-10%, fűtőérték: 16-18,5 MJ/kg.

Mire figyeljünk?
1. Érdemes a szezon megkezdése előtt bevásárolni, tehát keressük azokat a szakáruházakat, amelyek egész évben kínálják a különféle alternatív tüzelőanyagokat!

2. Keressük a környezetbarát megoldásokat, ezekről mindig igyekezzünk a tanúsítványok és címkék alapján tájékozódni. Az áruházakban kapható a kandallók, kályhák károsanyagban szegény, és környezetbarát tüzelési technológiát tesznek lehetővé, amelyet neves, európai intézetek mérnek, dokumentálnak, és tanúsítanak. A DIN Plus-szal tanúsított kandallók és kályhák károsanyag kibocsátása különösen alacsony, a CE jelzés pedig a készülékek 89/106/EWG irányelv és az érvényes európai szabványok előírásainak való megfelelést tanúsítja.

3. Válasszuk azokat a kályhákat, kandallókat, amelyek vegyes tüzelést tesznek lehetővé, tehát az aprított tűzifa, a barnaszén, a fabrikett több fajtája, a fapellet vagy a szalmabrikett is begyújtható benne!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Spórolj az energiával – 6 alaptipp

Most, a nyár kellős közepén talán keveset foglalkozunk az energiatakarékossággal, pedig éppen ilyenkor tudjuk azokat a beavatkozásokat elvégezni lakásunkon, amelyek az őszi-téli hónapokban megóvnak bennünket a súlyos gáz- és villanyszámláktól. Nem csak a környezetünket óvjuk tehát, ha az energiával spórolunk, de a pénztárcánk is rögtön megérzi az odafigyelést.


1. Keresd a rést!
Rajzoljuk le a lakás alaprajzát, majd jelöljük be a leginkább huzatos helyeket. Fogjunk egy vékony, könnyű papírcsíkot, és tartsuk a nyílászárók elé, illetve, ha egyéb rések is vannak a lakásban, oda is – jó esetben ezzel nem kell számolni és jegyezzük fel, hogy hol észlelünk mozgást. Ha ezzel megvagyunk, akkor gondoskodjunk a rések időleges szigeteléséről, vagy a nyílászárók cseréjéről.

2. Szigetelj!
A magyar építkezéseken az uniós átlag kb. negyedét használják szigetelőanyagokból évente. Az ablakok cseréjével, a falak és a padlástér teljeskörű szigetelésével egyes számítások szerint akár 35-40%-os energia-megtakarítás is elérhető – , ekkor évi 4 millió lakás kifűtésére elegendő gázt spórolnának meg!

3. Cserélj nyílászárót!
Ez nem a legolcsóbb és legegyszerűbb módja a spórolásnak. Az ablakok méretétől, számától, a kívánt technológiától (2-3 rétegű üvegek) és a beszerelő szakemberek áraitól függően több tízezertől néhány százezerig terjedő költségei lehetnek egy teljes vagy részleges, csak a legkritikusabb pontokra kiterjedő cserének. Nagyon széles a különféle thermoüvegek, és az ezekhez tartozó profilok választéka, forduljunk szakeladókhoz a tájékozódás érdekében. Ha nincs pénzünk ablakcserére, akkor jöhet szóba a pótlólagos szigetelés (pl. a keretek mentén betörő huzatot feltartó bemarásos szigetelés, vagy az üvegek utólagos borítása duplo-duplex felülettel. Ezekhez a munkákhoz kizárólag referenciával rendelkező alvállalkozókat válasszunk. Végső megoldás lehet, ha függönyeinket hővédő, thermal anyagokkal váltjuk le. 

 

4. Készíts energialeltárt!
Járjuk végig a lakást, és nézzük meg milyen elektromos-energia fogyasztóink vannak. Azokról sem feledkezzünk meg, amelyeket csak ritkán veszünk használatba! Nézzük végig, hogy melyek használatát lehetne racionalizálni: ne menjen a tv, ha a család a konyhában vacsorázik, a mosógépet kapcsoljuk ki, ha lejárt, csak a gép teljes kihasználása mellett mossunk és mosogassunk, hosszú távollét esetén minden áramtalanítsunk (tehát ne stand-by üzemmódban hagyjunk, inkább húzzuk ki!), kád helyett a zuhanyt válasszuk stb.. Állítsunk fel egyszerű, követhető szabályokat az egész családnak!

5. Cseréld, amit lehet!
Ne csak a nagygépek esetén törekedjünk az A-s címke figyelembe vételére. Kisebb tételeket jelent egy-egy apróbb energiatakarékos eszköz beszerzése: takarékos izzók, víztakarékos zuhanyfej, okoselosztó (amely a főfogyasztó, pl. a számítógép kikapcsolásakor a perifériákat pl. a nyomtatót is lekapcsolja). Elég lehet egy világító főkapcsolós elosztó is, amelyet egy mozdulattal áramtalanítunk elutazáskor, így a tv-vel együtt a DVD vagy a médiabox sem kap áramot a hétvégi kiruccanás idején.


6. Javíts!
Javítsuk vagy javíttassuk meg csöpögő csapjainkat, elsősorban WC-nket. Óriási költséget jelenthet egy családnak a feleslegesen kifizetett vízszámla! Ugyanígy gondoljuk meg, mely elektromos eszközeinket kell javítani, vagy esetleg értelmesebb egy hasonló árú, de takarékosabb modellre cserélni. Ellenőrizzük a hűtő és a fagyasztó hőmérsékletét: felesleges a fagyasztott holmit -1 celsius fok alatt tartani. Ha a hűtő hőmérője, kapcsolója elromlott, inkább javíttassunk, mint túlfizessünk!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

2 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek