Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Spórolj a fűtésdíjjal! – 1. rész

Az első fűtésszámlák kézhez kapása sokaknak ér fel egy komoly sokkal, ezért érdemes körbejárnunk, hogy mit tehetünk, ha szeretnénk visszafogni fogyasztásunkat. Számos ötlet létezik a kiegészítő fűtés beüzemelésén át a különféle alternatív energiaforrások alkalmazásáig. Egyben azonban egységes az energetikai szakma: ha már befűtöttünk, ne engedjük megszökni a meleget! Szigetelési gyorstalpaló sorozatunkban most az alapoknál kezdjük: megnézzük mi, miből készül, miért jó, és mire való a hőszigetelés terén!


Egyes szakértők úgy vélik, akár 70% megtakarítást is elérhetünk a ház vagy lakás hatékony szigetelésével. Márpedig, ha figyelembe vesszük, hogy a háztartási energiaköltségek kb. 60-70 százalékáért felel a fűtés, akkor ez komoly megtakarítást jelent a családi kasszában. Szakemberek szerint a szigetelés terén hazánk jelentősen le van maradva, nemcsak a környezet- és energiatudatos észak-európai államoktól (a svédek, finnek és norvégok állnak az élen), de még a hasonló éghajlati tulajdonságokkal bíró osztrák, szlovák vagy szlovén háztartásoktól is, hiszen nálunk az otthonok négyötöde gyengén vagy egyáltalán nem szigetelt.

Mit mondanak a számok?
A korábban már tárgyalt alkalmi megoldások természetesen segítenek egy rosszul záró ablak-ajtó esetén, de ha a hosszú távon tervezünk, akkor elkerülhetetlen a homlokzat és a födém tökéletes szigetelése. Ehhez a korszerű anyagok és technológiák széles választéka áll rendelkezésre. Úgy tartják, a ház tervezésekor az ingatlan beruházási értékének néhány százalékát érdemes elkülöníteni a szigetelésre. Ez azonban a megfelelő technológiák alkalmazásával akár 4-5 év alatt megtérülhet a tulajdonosok számára. 30 év alatt pedig – a jelenlegi, de folyamatosan emelkedő gázárak mellett – minden befektetett forint 7-8 forintot hoz a lakóknak. Minél rosszabb a szigetelésünk, természetesen annál nagyobb hasznot hoz, ha beruházunk egy hőszigetelő rendszerbe. Egy 60-70-es években épült téglaház, vagy egy 80-as évekbeli B30-as téglával felhúzott épület esetében komoly eredményeket érhetünk el!

Lakóház hőtérképe szigetelés előtt és után - szivárgó celsiusok

A homlokzati szigetelés esetén például a vastagság minden 1cm-es növekedése 3-4% energia-megtakarítást eredményez. Egy épület hőveszteségének körülbelül 30%-a a falakon keresztül távozik. A tetőn további 25-30%, az ablakokon kb. 10-25%, a padlón és a födémen 10-15% és, ne feledkezzünk meg a kéményről sem. Ezért tehát a homlokzat mellett a többi elem burkolása és a nyílászárók cseréje is elengedhetetlen a tökéletes hő-megtartáshoz.

Mivel dolgozzunk?
A korszerű szigeteléstechnikában elsősorban ásvány, illetve üveggyapot, kőzet-, vagy fagyapot alapanyagokkal dolgoznak. Az egészségre veszélytelen, újrahasznosított üvegből készült és újrahasznosítható ásványgyapot táblák elsősorban a födémeken, a magastetőkön, a belső válaszfalakon és a szerelt homlokzatokon fejtik ki jótékony hatásukat. Pára- és légáteresztő képessége kiváló, ezért a szellőzést biztosítja, miközben nem gombásodik és penészedik, illetve a rágcsálóknak, kártevőknek sem kedvenc élőhelye. Az A1-es tűzveszélyességi osztályba sorolt termékek nem éghetőek. Az üveggyapot kiváló hangszigetelő, formatartása szintén kitűnő, ugyanakkor puha tapintású, egyáltalán nem szúr vagy porzik. A különféle ECO jelzésű modellek esetében abban is biztosak lehetünk, hogy kötőanyagként is megújuló forrásokat használtak fel a korábbi, kőolaj alapúakkal szemben.

A kőzetgyapot természetes eredetű, elsősorban bazaltból és újrahasznosított anyagokból előállított hőszigetelő anyag. Kitűnő hő és hangszigetelő, rendkívül tartós, jól alakítható, éghetetlen és az egészségre ártalmatlan. Az előzőhöz hasonlóan alkalmas a padlások, födémek, és a tetők (szarufaközi) szigetelésére, de alacsony hőtágulási mutatói miatt a homlokzat extrém időjárási terhelését is elbírják a vakolható elemek.  A nagy sűrűségű anyagok jól bírják a terhelést, a lépésálló táblák az emeletek hő- és hangszigetelését akár egy lépésben megoldják.

Egyre több esetben alkalmazzák a fagyapotot, elsősorban a látható felületek dekoratív burkolására, hő- és hangszigetelésére. Merev, ezért könnyen, hulladékmentesen  méretre vágható. Kiválóak az akusztikai tulajdonságai, ezért elsősorban olyan helyeken érdemes alkalmazni, ahol fontos a hang kirekesztése. A többrétegű – pl. ásványgyapot maggal szerelt – lapok akár a homlokzaton is megállják a helyüket, de azokra a helyekre is ajánlott, ahol a hőhíd-képződést kívánjuk megakadályozni (koszorúk, beton áthidalók).

Folyt. köv.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

4 Tovább

Ha száraz a lakás

Nemrégiben hosszan cikkeztünk arról, hogy mit tegyünk, ha lakásunk párás, nedves. Most nézzük az ellenkezőjét: mi a teendő túlzott szárazság esetén? A reggeli vagy esti köhögőroham, viszkető bőr, repedező köröm, vagy akár a porréteg és a gyorsan terjedő porcicák is árulkodhatnak arról, hogy bizony be kell avatkoznunk.

Számos olyan helyzet adódik, amikor lakásunk páratartalma alatta marad az optimálisnak, vagy éppen egészségügyi okok miatt - ilyen az allergia, asztma, krupp stb. - legalább lokálisan párásítani kell egy-egy szobát. Újszülött vagy kisgyermek esetén kimondottan ajánlott a gyerekszobát párásan tartani, ezzel elkerülhetjük a különféle légúti, hurutos betegségek korai kialakulását: nem szárad ki a nyálkahártyája éjjel, ha a száján vesz levegőt, és nem kap köhögési rohamot.
 
A legegyszerűbb, bár kevéssé szabályozható megoldás, ha a szobában helyezzük el a mosott ruhával megpakolt szárítót, vagy a fűtőtestre vizes törölközőt, ruhát pakolunk. Ugyanígy helyezhetünk vízzel teli tálkát a radiátorra. Ezekkel a módszerekkel az a legfőbb gond, hogy a gőz nem feltétlenül jut el a kívánt helyre, elég egy rosszul szigetelt ablak, és máris elillan az értékes pára.

A néhány ezrestől a kb. 20.000 forintos összegig terjedő skálán azonban könnyen találunk olyan párásítókat, amelyek megoldást jelentenek a problémára.

Meleg párásítók
Az ún. meleg párásítók előbb felmelegítik a vizet, ami a nyíláson a levegőbe távozik. A technológia gyors, folyamatos és baktériummentes párásítást tesz lehetővé, hátránya, hogy a magas ásványianyag-tartalmú víz lerakódást képezhet az elektródákon. 4 literes, kétfokozatú géppel egy 50m2-es helyiséget 12 órán át láthatunk el gőzzel. Egy ilyen készülék kb. 6-12.000 Ft-ba kerül. Válasszunk aromatartályos modellt, ha a lakás illatáról is gondoskodni akarunk, és keressük az olyan funkciókat, mint az automatikus kikapcsolás alacsony vízszintnél.

 
Hideg- és ultrahangos készülékek
A hideg párásító előnye, egyrészt, hogy azt asztmások és kruppban szenvedők is használhatják, másrészt azonnal hideg, párás levegőt juttat a légtérbe. A hagyományos készülékek általában egy hideg, nedves szűrőn át szívják a szoba levegőjét, ezzel érve el az optimális 40-60% közötti páratartalmat. Egy 20 órás működésre alkalmas készülék már 15 ezer Ft körül beszerezhető.

 

Az ultrahangos készülékek magas, másodpercenkénti milliós rezgésszámú kvarcegysége porlasztja szét a vizet, és juttatja a levegőbe – rendkívül halkan. Ezek a gépek 10 ezer forint felett már elérhetőek, biztonságos, tiszta és baktériummentes működés mellett párásítják a szobát, és nem lesz gondunk a lerakódásokkal sem. A légszűrés a legtöbb esetben beépített funkció, ahogy az aromásító tartály is. Ha a csapvizünk magas ásványianyag tartalmú, úgy érdemes desztillált vizet használni, de mindkét esetben időről-időre töröljük át vagy akár fertőtlenítsük a készüléket a használati utasítás szerint.

Léteznek persze a fentieknél lényegesen egyszerűbb megoldások is. A szakáruházakban számos kerámia vagy cserép párologtató is kapható. Ezek különböző méretűek és formájúak lehetnek, ami azonban közös bennük, hogy  víz tárolására alkalmas a kialakításuk. Az edényeket a radiátorra, vagy ezek fölé az ablakpárkányra helyezve a meleg hatására, a ruhaszárításhoz hasonlóan, ezekből is elpárolog a víz, így extra energiaráfordítás nélkül tehetjük kellemesebbé szobáink levegőjét. Ráadásul számos ilyen kerámiatároló divatos design-t is kapott, így a praktikusságuk mellett a szemet is gyönyörködtetik.


 

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Wellness házilag 1. rész - Forróság télen

Rövid sorozatunkban körbejárjuk, hogy melyek azok a megfizethető árú, otthonunkba is beépíthető  wellness eszközök, amelyekbe egészségünk, pihenésünk érdekében érdemes beruháznunk.


A téli szezonban mi sem egészségesebb, frissítőbb, mint egy kiadós szaunázás. Az északi népeknél a kétezer éve ismert szauna a szociális élet, a mindennapok része télen-nyáron, nálunk elsősorban a wellness, az egészséges életmód egyik pihentető, kellemes eszköze. Végezhető egyszerű relaxációs tevékenységként, de a bátrak belevághatnak a különféle radikális módszerekbe: a hevítés és hűtés szakaszainak többszöri váltogatása eltérő élettani hatással járhat: frissíthet is egy kiadós sporttevékenység előtt, vagy éppen a mély, pihentető alvást is előkészítheti. A bőr pórusain keresztül távoznak a méreganyagok a szervezetből, míg a váltott hideg-meleg kezelésnek köszönhetően ellenálló képességünk rohamosan növekszik. Tágulnak az erek, gyorsul a vérkeringés, felgyorsul a testzsír égetése, ezáltal a testsúly szabályozásában is jelentős szerepet kaphat a hőkabin.


Az eredeti finn

A korábban itthon csak a keveseknek megadatott szaunázási élmény ma már elérhető közelségbe került sokak számára, hiszen a kompakt, kész elemekből építhető, 2-6 személyes fenyőfából készült, szigetelt finn szaunák a megfelelő teljesítményű kályhával együtt elérhető áron kaphatóak a szaküzletekben, és akár egy nap alatt kiépíthetőek. A kályha teljesítményét a kabin méretéhez és a felfűteni kívánt szaunakő mennyiségéhez mérten válasszuk meg. Például egy 23 kg követ fűtő, 4,5 kW-os kályha egy kb. 3 m3-es, míg egy 10,5kW-os, 100 kg kővel dolgozó kazán egy 15 m3-es teret fűt fel kényelmesen. Amennyiben a finn szaunát választjuk, érdemes egyúttal beruházni a különféle kiegészítőkbe is. Feltétlenül szerezzünk be egy hőmérséklet és légnyomásmérőt, illetve a gőz eléréséhez szükséges favödröt és felöntő kanalat. További kiegészítők végtelen sora segítheti a kényelmet: párnák, olajak, mézek, szivacsok és dörzskefék állnak rendelkezésre, de a szuana ápolásához, karbantartásához szükséges eszközökről sem feledkezzünk meg.

A kényeztetés eszközei

Nemcsak olcsóbb, de élettanilag is kedvezőbb lehet azonban, ha az egyre inkább terjedő infra szauna használatba vétele, egyes betegségek esetében kimondottan ajánlott, hogy az izzadásnak ezt a módját válasszuk. Az infrakabinok nem hőt adnak le, hanem az infrahullámok melegítik fel az útjukba kerülő testeket. Lényegesen mélyebb bőr és ízületi rétegekbe eljutnak ezek a hullámok, ezért kimondottan előnyös lehet izomgörcsök és ízületi fájdalmak, reuma vagy köszvény esetén. Soka egy egyszerű megfázás elűzésére is az infrakabinra esküsznek. Könnyebben vehetjük fel a harcot a narancsbőrrel, hiszen az infrahullámok feloldják a cellulitiszt okozó csomókat. Egy félórás infraszauna kúra alatt akár 300 kalóriát is elégethet szervezetünk, amely kb. annyi energia, amennyit futással, vagy egyéb monoton testmozgással adunk le, tehát segít, hogy könnyen a fogyás útjára lépjünk. Kimondottan előnyös tehát, hogy akár 90 percig is használható egyhuzamban.

2 in 1 - minden igényt kielégít


Egyszemélyes (kb.100X150X90cm) infrakabinhoz - a sugárzóval együtt már kb. 160.000 Ft-tól is hozzájuthatunk, de a kabin mérete és a szauna teljesítménye itt is felfelé nyitott: 400 ezer forint felett már 7 hősugárzós, 2500 W teljesítményű modell birtokába juthatunk. Itt már olyan extrák is járnak, mint a CD-s vagy mp3-as zenehallgatás lehetősége relaxálás közben.

Azoknak is van lehetősége mindkét szenvedélyüknek adózni, akik egyaránt élvezik a finn szaunák gőzét és az infrakabinok kedvező élettani hatásait. Kb. 600 ezer forintos áron már 2-4 személyes kombinált fenyőfa kabinhoz juthatunk, amely minden igényt maximálisan kielégít.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Nem kell nedves lakásban élnünk!

Ha igazán harmonikus, egészséges otthont akarunk teremteni, akkor egyensúlyra kell törekednünk. Így van ez a lakás páratartalmával is. Hol azért küzdünk, mert túl száraz a levegő, hol a túlzott nedvességtartalommal kell felvennünk a küzdelmet. Nézzük, milyen eszközök könnyíthetik meg a dolgunkat az őszi-téli, kritikus időszakban.


Mi a baj a nedvességgel?
Azt tudjuk, ha túl száraz a lakás, könnyed kiszárad a szánk, torkunk, köhöghetünk. A túlzott nedvesség ellenben nehézlégzést okozhat, egyes allergiás eredetű bőrbetegségek felerősödhetnek, a gyermekek könnyen asztmássá válhatnak, a fiziológiás hatásokon túl a penész és a gombák szaporodásához vezethet a lakásban. Akkor tekinthetjük egészségesnek a szoba levegőjét, ha relatív pártartalma kisebb ingadozásokkal maximum 40-60%-ot ér el. A tartósan 65% feletti páratartalom nemcsak egészségtelen, de főként az éjszakai lehűlések miatti ingadozást követően növeli a vízlecsapódás esélyét, ami a falak, sarkok ázásához, penészedéséhez vezethet. A hazai lakások legalább harmadában okoz problémát a nedvesség, legalább a helységek egy részében, tehát korántsem egyedi problémáról van szó.

Mi a felelős?
Ha száraz a lakásunk, akkor könnyen találhatunk felelőst: elsősorban a túlzott fűtést okolhatjuk, és párásítóval, párologtatókkal, a nedves ruha szobában történő teregetésével tehetünk a leggyorsabban ellene. A nedvességért felelős épületelemeket nehezebb megtalálni. Elsősorban a lakás szigetelését kell megvizsgálni. Ha az épület régi, rosszul szigetelt, akkor könnyen okozhatja az üvegfelületek hirtelen lehűlése a pára hirtelen kicsapódását. Ha korszerű, jól szigetelt az épületünk, de a műanyag nyílászárók nem biztosítanak elegendő szellőzést, akkor szintén „páracsapdába” kerülhetünk. Lényeges tehát a rendszeres szellőztetés és a légterelés, tehát vizes helyiségek (fürdő, szauna, medence, télikert, mosókonyha és a konyha) esetében annak megoldása, hogy az ott keletkező pára ne a lakás többi része felé áramoljon.

Mi tegyünk?
Ha lakásunk adottságai vagy anyagi lehetőségeink nem engedik a fűtésrendszer teljes átalakítását (pl. a páraszempontból kedvező hőszivattyús rendszer kiépítését) vagy párátlanítós klímaberendezés telepítését, vagy egyszerűen csak olyan helyiség páramentesítéséről kell gondoskodnunk, ahol nem ez a legkézenfekvőbb megoldás (pl. pince, garázs stb.), akkor számos kedvező lehetőség közül választhatunk a szakáruházakban.

A legolcsóbb lehetőség az ún. tablettás párastop készülék vásárlása. A 2-3 ezer forintos, páragyűjtő tablettás készülék – amelybe tablettát kb. hasonló árfekvésben vehetünk – egy 20nm-es szobát kb. két hónapig szolgál ki egy feltöltéssel. Azonnal párátlanít, áramot nem fogyaszt, ellenben megakadályozza a doh, penész kialakulását, a tapéta leválását.

Ha a pénztárcánk engedi, válasszuk az kb. 20-100 ezer forintos skálán mozgó elektromos párátlanítókat. Ezek a készülékek a hűtőgéphez hasonlóan működnek: a levegőt lehűtik, a pára a készülékben csapódik le kondenzvíz formájában, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint szorgalmasan üríteni a víztartályt. Ha állandóan üzemel, akkor érdemes gondoskodni a víz kivezetéséről, és a légszűrők rendszeres tisztításáról!

Mit figyeljünk?
Érdemes megnézni a párátlanítók teljesítményét, amelyet légköbméter/óra (ez akár 300 is lehet) vagy liter/nap (általában 10-50l/nap) adatokkal adnak meg. Győződjük meg róla, mekkora terültre/térfogatra ajánlják, akkor nem érhet csalódás. Egy 20 liter max. kapacitású készülék kb. 80-120 légköbméterre ajánlott. Nézzük meg mennyi működésre képes egyhuzamban, mekkora a tartálya (általában 1,5-5 liter, bár, ha nem áll módunkban gyakran üríteni, akkor cseppkivezetős vagy túlfolyásgátlós modellt is kereshetünk), és nem utolsósorban, mennyi az energiafogyasztása. További extra szolgáltatásokat is tudnak a készülékek, ilyenek lehetnek a porszűrés, a ventilátor, az automatikus páratartalom szabályozás, illetve áramszünet utáni újraindulás – ezek mindegyike hasznos lehet.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Vidám ősz a nappaliban!

Bár az ősz beálltával egyre rövidülnek a nappalok és hidegebbek az éjszakák nem kell, hogy ez a borússág az otthonunkba is beköltözzön. Ilyenkor egy-egy apró, de ügyesen megválasztott kiegészítő is sokat dobhat a hangulatunkon. A fő, hogy ne legyünk szégyenlősek, merjük egy kis újítással feldobni nappalinkat: szerezzünk be néhány színes puha díszpárnát!

Ezek, bár pár ezer forintból beszerezhetőek mégis jelentősen képesek feldobni a szoba a hangulatát, igazán otthonossá téve azt. Ráadásul a különböző méretű, számtalan mintájú és anyagú párnahuzatok nem csak dekorációnak alkalmasak, de egy kellemes családi tévézést is kényelmesebbé tehetnek.

 

 

Tovább fokozhatjuk a hangulatot, ha nem csak párnákat szerzünk be, de hozzájuk illő függönyt is választunk. Ezeket az ügyesen szabott színes textileket pár mozdulattal akár az évszaknak megfelelően is cserélgethetjük, hogy lakásunk mindig a legjobb formáját hozza.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább
«
12345

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek