Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Wellness házilag 2. rész - Pezsdülj!

Házi sorozatunkban azt járjuk körbe, hogy milyen megoldásokkal tehetünk otthonunkban is egészségünk érdekében, azaz hogyan építhetünk saját wellness paradicsomot. Az alábbi fotó jól tükrözi azt a hangulatot, amelyre mind vágyunk, így a tél közepe felé haladva. Ahogy mindig, természetesen most is az egyszerűbb megoldásoktól haladunk a költségesebbek felé.

Ahogy a múltkor könnyen találtunk érveket a szaunák és infrakabinok mellett, úgy a hidromasszázs- és gőzkabinok okán sem kell a szomszédba mennünk egészségbarát jellemzőkért.

A hidromasszázs alatt azt a masszázstechnikát értjük, amely a víz és a levegő megfelelő összhangjával végzett, kedvező élettani hatású, vérkeringést fokozó masszázs. Az ilyen fürdőzés során a vérkeringés felgyorsul, a vérnyomás ezzel párhuzamosan csökken, a vér oxigénfelvevő képessége pedig sokszorosára nő. Eközben a test ellazul, az izmok, ízületek elernyednek, a stressz azonnal oldódik. Ezért mindenképpen ajánlható a mozgásszervi és reumatikus panaszokra, a vérkeringési- és anyagcserezavarok enyhítésére, illetve a visszerek, a cellulitisz megelőzésére.

Ugyanígy a gőzfürdő mellett is sorakozható fel számos érv a természetes életmódot és a kényeztetést egyaránt kedvelők számára. Míg a hagyományos szaunák levegője száraz, addig a gőzkabinok - bár a 15-20 perces kezelés alatt ugyanúgy felmelegítik a testet, emelik a pulzust, csökkentik a vérnyomást - párás levegője még kedvezőbb a légzőszervi betegségek, a narancsbőr kezelése során. A gőz nem szárítja a bőrt, de a káros anyagok, mérgek távozását komolyan elősegíti.

A legolcsóbb megoldás, ha hagyományos fürdőkabinunkba vásárolunk olyan zuhanypanelt, amely rendelkezik masszázsfúvókákkal. A fúvókák számától, az extra funkcióktól és a designtól függően ezek már 20-40.000 Ft között beszerezhetőek.

A következő fokozat, ha olyan zuhanykabint választunk, amely hidro- vagy gőzfunkciókkal bír. 150-200 ezer forint között már elérhetőek azok digitálisan vezérelhető, hidrofúvókás, gőzgenerátoros vagy akár lábmasszírozós kabinok, amelyek lehajtható ülőkéi lehetővé teszik, hogy kényelmesen töltsük el a 15-20 perces élményfürdőt.

Helyhiány esetén kiváló választás lehet az a kombinált kád és zuhanykabin, amely egyszerre alkalmas fürdőzésre és zuhanyzásra/masszázsra is.

A hidromasszázs kádak - kb. 500 ezer forinttól beszerezhetőek - már komoly motorteljesítménnyel biztosítják a hát- és lábmasszázst. Itt is a rengeteg extrát kaphatunk a fényterápiás lámpáktól, a vízmelegítőn át a légbuborék- és vízfúvó fejek ezerféle kombinációjáig. Egy ilyen modell esetében ne feledkezzünk meg a fertőtlenítő- és tisztítószerek beszerzéséről és rendszeres használatáról sem. Ugyanígy ügyeljünk arra, hogy olyan megbízható terméket válasszunk, amelyekhez kellő idejű és kiterjedésű garancia jár.

És elérkeztünk a házi wellness egyik csúcspontjához, a kültéri élménymedencékhez. Egy 2mX2m-es, 5 férőhelyes, 1300 literes medencére érdemes egymillió forintot félretenni, és kb. 2-3 hét szállításii idővel kell számolnunk - igaz, akkor pontosan azokat a funkciókat kapjuk, amelyekre szükségünk van a fürdőélményhez. Választásunktól függően egy ekkora kádhoz már 2 hidroterápiás fekvőhely, több tucat színterápiás LED, 40-50 fúvóka, több hidromasszázs-, vízkeringető- és pezsgőfürdő motor, vízfűtőrendszer, ózongenerátor, időjárásálló burkolat is járhat.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Wellness házilag 1. rész - Forróság télen

Rövid sorozatunkban körbejárjuk, hogy melyek azok a megfizethető árú, otthonunkba is beépíthető  wellness eszközök, amelyekbe egészségünk, pihenésünk érdekében érdemes beruháznunk.


A téli szezonban mi sem egészségesebb, frissítőbb, mint egy kiadós szaunázás. Az északi népeknél a kétezer éve ismert szauna a szociális élet, a mindennapok része télen-nyáron, nálunk elsősorban a wellness, az egészséges életmód egyik pihentető, kellemes eszköze. Végezhető egyszerű relaxációs tevékenységként, de a bátrak belevághatnak a különféle radikális módszerekbe: a hevítés és hűtés szakaszainak többszöri váltogatása eltérő élettani hatással járhat: frissíthet is egy kiadós sporttevékenység előtt, vagy éppen a mély, pihentető alvást is előkészítheti. A bőr pórusain keresztül távoznak a méreganyagok a szervezetből, míg a váltott hideg-meleg kezelésnek köszönhetően ellenálló képességünk rohamosan növekszik. Tágulnak az erek, gyorsul a vérkeringés, felgyorsul a testzsír égetése, ezáltal a testsúly szabályozásában is jelentős szerepet kaphat a hőkabin.


Az eredeti finn

A korábban itthon csak a keveseknek megadatott szaunázási élmény ma már elérhető közelségbe került sokak számára, hiszen a kompakt, kész elemekből építhető, 2-6 személyes fenyőfából készült, szigetelt finn szaunák a megfelelő teljesítményű kályhával együtt elérhető áron kaphatóak a szaküzletekben, és akár egy nap alatt kiépíthetőek. A kályha teljesítményét a kabin méretéhez és a felfűteni kívánt szaunakő mennyiségéhez mérten válasszuk meg. Például egy 23 kg követ fűtő, 4,5 kW-os kályha egy kb. 3 m3-es, míg egy 10,5kW-os, 100 kg kővel dolgozó kazán egy 15 m3-es teret fűt fel kényelmesen. Amennyiben a finn szaunát választjuk, érdemes egyúttal beruházni a különféle kiegészítőkbe is. Feltétlenül szerezzünk be egy hőmérséklet és légnyomásmérőt, illetve a gőz eléréséhez szükséges favödröt és felöntő kanalat. További kiegészítők végtelen sora segítheti a kényelmet: párnák, olajak, mézek, szivacsok és dörzskefék állnak rendelkezésre, de a szuana ápolásához, karbantartásához szükséges eszközökről sem feledkezzünk meg.

A kényeztetés eszközei

Nemcsak olcsóbb, de élettanilag is kedvezőbb lehet azonban, ha az egyre inkább terjedő infra szauna használatba vétele, egyes betegségek esetében kimondottan ajánlott, hogy az izzadásnak ezt a módját válasszuk. Az infrakabinok nem hőt adnak le, hanem az infrahullámok melegítik fel az útjukba kerülő testeket. Lényegesen mélyebb bőr és ízületi rétegekbe eljutnak ezek a hullámok, ezért kimondottan előnyös lehet izomgörcsök és ízületi fájdalmak, reuma vagy köszvény esetén. Soka egy egyszerű megfázás elűzésére is az infrakabinra esküsznek. Könnyebben vehetjük fel a harcot a narancsbőrrel, hiszen az infrahullámok feloldják a cellulitiszt okozó csomókat. Egy félórás infraszauna kúra alatt akár 300 kalóriát is elégethet szervezetünk, amely kb. annyi energia, amennyit futással, vagy egyéb monoton testmozgással adunk le, tehát segít, hogy könnyen a fogyás útjára lépjünk. Kimondottan előnyös tehát, hogy akár 90 percig is használható egyhuzamban.

2 in 1 - minden igényt kielégít


Egyszemélyes (kb.100X150X90cm) infrakabinhoz - a sugárzóval együtt már kb. 160.000 Ft-tól is hozzájuthatunk, de a kabin mérete és a szauna teljesítménye itt is felfelé nyitott: 400 ezer forint felett már 7 hősugárzós, 2500 W teljesítményű modell birtokába juthatunk. Itt már olyan extrák is járnak, mint a CD-s vagy mp3-as zenehallgatás lehetősége relaxálás közben.

Azoknak is van lehetősége mindkét szenvedélyüknek adózni, akik egyaránt élvezik a finn szaunák gőzét és az infrakabinok kedvező élettani hatásait. Kb. 600 ezer forintos áron már 2-4 személyes kombinált fenyőfa kabinhoz juthatunk, amely minden igényt maximálisan kielégít.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek